Egy jó méregtelenítés

Egy jó méregtelenítés elvégzése minden ember számára indokolt lenne hosszabb-rövidebb idő elteltével. Hogy miért? Csupán azért, mert a szervezetünk ugyanúgy elkoszosodik, mint bármi más, amit használunk. Sőt még akkor is, ha nem használunk valamit, az idő múlásával, csak úgy magától képződik a felületén egy bizonyos szennyező réteg, ami enyhébb esetben csak esztétikai probléma, súlyosabb esetben működési zavar. De lehet komolyabb betegségek alapja is.

Teljesen kézenfekvő dolog, hogy ősszel a fűtő berendezéseket karba kell tartani, hogy a következő télen zavar nélkül tudjanak üzemelni. Vagy a járműveket. Ezeknek a karbantartásoknak jelentős részét képezi a külső-belső tisztítás. Nincs ez másként a szervezetünkkel sem. Ezért lenne indokolt egy jó méregtelenítés minden ember számára, ha sűrűbben nem, hát legalább évente egyszer.

De az emberek nagy többsége természetesnek tartja, hogy naponta mosakszik, fogat, hajat mos, heti egy-két alkalommal komolyabb fürdőt vesz, de elfeledkezik a szervezetét belülről is rendszeresen karba tartani egy-egy tisztító kúrával.

Hogy miért van ez így? Talán azért, mert úgy gondoljuk, és így is tanították velünk, hogy a testünk egy élő szervezet, aminek vannak méregtelenítő szervei. És ha vannak, akkor ezeken a saját természetes tisztító-méregtelenítő szervein keresztül teljességgel képes magát megtisztítani, méregteleníteni. Ez így is van, de azt tartsuk szem előtt, hogy ez az automatikus méregtelenítés nem százszázalékos. Egyrészt azért, mert a méregtelenítő szerveink az idő folyamán veszítenek működésük intenzitásából, vagy meg betegszenek és ezek után már természetes, hogy nem képesek feladatukat tökéletesen ellátni. Ugyanis minden étkezésből marad vissza lerakódott salakanyag a szervezetünkben, nem is beszélve az italainkról, meg a belelegzett levegőről, meg a mosószerekről, tisztítószerekről. Ezek maradványai mind, mind salakanyag-készletünket gyarapítja, ami a vizelettel, széklettel, verítékezéssel nem távozik teljes mértékben a szervezetünkből.

És ha nem ürül ki a méreganyag maradéktalanul, az azt jelenti, hogy az évtizedek során e bennünk maradó salakanyag komoly, akár sok száz grammos mennyiséget is elérhet. Ennek egyenes következménye, hogy pl. a bél és emésztőrendszerünk belső felületét bevonja, mint ahogy a kályhacső belsejét eltömi a lerakódott korom, mígnem a füst nem a kéményen távozik a kályhából, hanem ott, ahol a fát be rakjuk a tűztérbe és lesz óriási füst a helyiségben.

Ugyanígy a szervezetünkben is fellép a rendellenes működés, de természetesen nem füstölésben nyilvánul meg, hanem emésztési zavarokban, puffadásban, bőrproblémákban, túlsúlyban, fejfájásban, teltség érzetben, fáradékonyságban és még számos más tényezőben, ami zavarja a mindennapjainkat.
Mit teszünk ilyenkor? Egy jó méregtelenítést, salaktalanítást végzünk az egész tüzelő rendszeren, a szervezetünkön, és ezzel visszaállítjuk annak zavartalan működését.

A tüzelő berendezéseket egyszerű fizikai módszerekkel megtisztítjuk a koromtól, de mit tegyünk a szervezetünkben felhalmozott méreganyagokkal, hiszen, ha azok a normális idő elteltével természetes módon nem ürültek onnan ki, akkor később sem fognak. Sőt egyre inkább szaporodnak és a problémákat fokozzák.

Könnyen belátható, hogy nem lehet a megoldás egyéb, mint segíteni a szervezetünknek a méregtelenítésben. Erre számos megoldás létezik, a nagyon drága, körülményes eljárásoktól az egészen egyszerű, otthon is könnyedén elvégezhető olcsó és mégis hatásos módszerekig.

 Az egyik a sok közül az a módszer, amikor az első nap csak kb. 3 liter szénsav mentes ásványvizet iszunk, de még jobb, ha ennek megfelelő mennyiségű kefirt és hozzá egész napra beosztva 35-40 dg kétszersültet rágcsálunk. Mindig csak akkor fogyasztunk mindkettőből, ha éhesek vagyunk. De ezen kívül más egyebet ne együnk és ne nassoljunk, mert akkor nem ér az egész semmit!

A második napon kb. ilyen mennyiségben igyunk valamilyen natúr gyümölcslevet.
A legjobb, ha magunk készítjük el gyümölcscentrifugával, de lehet zöldségleveket is fogyasztani akár vegyesen is. Ki milyet szeret. Természetesen ehhez is együk a kétszersültet. Ne feledjük, ehhez sem nassolhatunk büntetlenül.

Ez a kúra nagyon egyszerű, könnyen betartható, nem viseli meg az embert, mert mindössze két napig tart. Ki lehet egészíteni esténként egy beöntéssel is, ami a hatását fokozza, de ez nem feltétlen szükséges. Annélkül is jól működik.

Aki nem tudná hogyan lehet a beöntést otthon elvégezni, itt egy kis rövid leírás. Gyógyszertárban kapható egyszer, vagy többször használatos készülék erre a célra.
A lényeg, hogy a vastagbél alsó fertályába megfelelő mennyiségű (500-1000 ml.) test meleg vizet juttassunk a végbél nyíláson keresztül.

Általában baloldalunkra fekve, vagy guggoló helyzetben lehet jól elvégezni. A művelet előtt intim síkosító szerrel ápoljuk le a végbél nyílást, majd kellően lazuljunk el és óvatosan vezessük be néhány centiméterre a készülék szondáját. A hozzá csatlakozó tartályt helyezzük magasabbra, hogy a víz könnyedén befolyhasson. Amikor érezzük, hogy telítettek vagyunk langyos vízzel, feküdjünk a bal oldalunkra, miközben a jobb oldalunkat finoman masszírozgassuk. Ez nem lehet több egy-két percnél, mert nyomban menni kell a WC-re, hogy baleset nélkül megússzuk a dolgot.

A beöntést túl gyakran nem ajánlott alkalmazni, de ritkán nagyon hasznos lehet. Természetesen a higiéniára nagyon kell ügyelni, és hogy fizikai sérülést ne okozzunk a szondával. Ha vérző aranyér, vagy más végbél problémánk van, ne alkalmazzuk!

A méregtelenítés mellett ne feledkezzünk meg szervezetünk folyamatos savasodásáról! Alakítsuk át étrendünket és lúgosítsuk szervezetünket!